Prikazivanje članaka po tagu kultura

* Tradicionalni muzički spektakl u Somboru: jubilarni  X  Green Town jazz fest Sombor 2020 održan je na dve lokacije, 19. juna u bašti Bowlingstonesa, dok je drugi dan 20. jun protekao na salašu „Sedam Dudova“

Ni loše vreme nije uspelo da pokvari dobro raspoloženje i samim tim privuče veliki broj Somboraca željnih kvalitetnih muzičkih sadržaja na ovaj ipak jedinstveni događaj, naime, prvi put je jedan Jazz Festival održan u zanimljivom ambijentu salaša.

Na ovogodišnjem festival nastupili su -

  • HAT MATERS
  • ALEKSANDAR DUJIN
  • VOCAL SUMIT

= Pogledajte i galeriju fotografija =

Srđan Ačanski

Bowling Stones

Medijska pratnja: Novi Radio Sombor

Objavljeno u Prva vest

* Nakon više od jedne decenije Velika sala Kulturnog centra ponovo je spremna da u punom sjaju dočeka nove kulturne programe i publiku u Somboru. Otvaranje Velike sale organizovano je u utorak, 16. juna, a početak rada sale zvanično je označila gradonačelnica Grada Sombora Dušanka Golubović simboličnim svečanim presecanjem vrpce

Gradonačelnica Sombora Dušanka Golubović rekla je da je veliko zadovoljstvo što je jedan ovakav projekat konačno priveden kraju i da je sala na raspolaganju svim Somborcima.

- Suština je da je zapravo rekonstrukcija ove sale trajala i više od jedne decenije i da, usled promene direktora i različitih vrsta upravljanja Kulturnim centrom, je zapravo menjana i sama vizija ovog prostora, te on nikada nije konačno priveden odgovarajućoj nameni. Naša želja je bila, pre svega, da ovaj prostor dobije odgovarajuće upotrebne dozvole i svrhu i funkciju. Za nas jeste zadovoljstvo da konačno jedan novi prostor svi Somborci imaju na raspolaganju, a posebno nam je zadovoljstvo da on bude namenjen kako za decu, tako i za mlade, ali smatramo da takođe treba da upotpuni i sve one nedostajuće kapacitete za kulturno-umetnička društva, plesne grupe i sve one koji se bave kulturom, kako sa amaterske, tako i sa profesionalne strane - izjavila je gradonačelnica Golubović.

Direktorka Kulturnog centra „Laza Kostić“ Sombor Vesna Paštrović zahvalila se svima koji su omogućili da Velika sala Kulturnog centra ponovo počne sa radom, rekavši da su najveći motiv da sala bude otvorena jesu upravo somborska deca. Paštrovićeva je najavila da će Velika sala od oktobra biti i sala pozorišta za decu i mlade.

Publika je na otvaranju bila u prilici da uživa u poetskom kabareu „Poslednji BG romantik“ u kojem su učestvovali glumac Dragan Vujić Vujke i muzička grupa „Kika“, kao i izložbi In&Out radova iz fonda Kulturnog centra.

https://www.sombor.rs

Medijska pratnja: Novi Radio Sombor

Objavljeno u Prva vest

* O KULTURI JE REČ, DA LI JE I (NE)KULTURA, KULTURA...
PRESUDITE SAMI..
Lj...
DA SE NE LAŽEMO...

Mnoge lepe svari se dešavaju, ovih dana. Bogu hvala. Na ružne, ne hajem, na njih sam postala imuna, dobrota me dirne. Ona je posebna, nju treba negovati.

Verujem u BOGA. MOJ JE ODUVEK BIO, ČOVEKOLIK I ZOVE SE LJUBAV... I moram i ovde i ovako, dosta tog već po malo"izlizanog" pitanja, hoćemo li posle covid 19 biti bolji ljudi? Hoćemo li se okrenuti univerzalnim moralnim vrednostima?

Aman ljudi, kome je do glume, obraz je ozbiljna stvar, kao i BOG. Ne igrajmo se sa tim.
Jer koj je bio čovek, ostaće to uvek i zauvek. A oni drugi, biće još gori, samo se sada pritajili. Mešetare po običaju i čekaju, da sve prođe, pa da se junače.

Zato ću ovde pomenuti gest jednog prijatelja iz Slovenije (zabranjeno mi je pominjati imena :) ...). Pre neki dan čini jedan više nego human gest, ja ga pitam, pomalo zatečena, "gospodine CX, ko to još čini ?"
On me pouči, u dve stvari, HVALA NA ISKRENOSTI PRIJATELJU X .

"Ljilja, ja ne idem da otvaram prozor, da vidim čija je zastava, ja sam tovariš / drug.
A, kako, ko čini, pa ljudi, ako smo ljudi..."

Da tako je i sa covid 19, ko je bio čovek, to uvek svedoči i u vanrednom i u redovnom stanju.
Ko je ne (čovek )... Nema zloći pomoći, tu nema leka. Zloća ostaje ZLOĆA !
Ili kako je još davno, rekao moj otac "Sine u životu, budeš od onog, od čega si satkan!"

Ljiljana Vranić

(Povod, Svetski dan kulture, 23. april i aktuelno vanredno stanje izolacije usled pandemije koronavirusom, dvostruko su motivisali profesoricu sociologije i književnosti, Ljiljanu Vranić, Somborku, koja danas živi i dalje stvara u Petrovaradinu, da nam uputi ovaj autorski tekst. Beskrajno hvala, prijateljici i saradnici Novog Radio Sombora, odskora na zadovoljstvo Udruženja Podium i članici naše nevladine organizacije kao izdavača Novog Radio Sombora i simpatizerki a verujemo takođe i novom pojačanju Ujedinjenih granskih sindikata "Nezavisnost" - Granskog sindikata GS KUM-kulture, umetnosti, medija. U ovo smo uvereni, s obzirom da je prof. Ljiljana Vranić, još od školskih, gimnazijskih dana, pod tada devojačkim prezimenom Agatić, bila jedan od stubova nekadašnjeg kultnog somborskog omladinskog mesečnog lista-časopisa "Pokret" koji je imao vrhunce sedamdesetih i osamdesetih godina prošlog veka a kojeg danas više nema. Ljiljana se izdvajala svojim reportažama, člancima iz više oblasti upotrebljavajući različite forme novinarskih žanrova, ali i iskazujući takođe, svoj talenat ne samo prema pisanoj novinarskoj-novinskoj reči, već i kao autor brojnih pesama u oblasti poezije. Ovo su samo detalji iz njene bogate i nadasve zanimljive biografije. PS: Ono što bismo posebno voleli da notiramo - Ljiljana je oduvek bila i ostala što je potvrdila i ovim tekstom za naš portal, osoba sa posebno izraženom solidarnošću naspram onih kojima je podrška, pomoć i podizanje samopouzdanja, bilo potrebno. Ostaje takođe zabeleženo da je u vreme svog istaknuto i višenagrađivanog rada tokom karijere profesora, u somborskoj Gimnaziji "Veljko Petrović", odakle je s radošću pamte brojne generacije, organizovala nebrojeno puta originalne događaje - rečju doživljaje sa svojim đacima i kolegama. Ljiljana Vranić, rođena 4. juna 1959, je diplomirala je 1983. na Filozofskom fakultetu Univerziteta u Novom Sadu na katedri za sociologiju. Posvećena je predano i radu sa deceom ometenom u razvoju i osobama sa invaliditetom).

Napomena:

Članak koji objavljujemo na ovoj stranici prof. Ljiljana Vranić je najpre samoinicijativno postavila u našu fejsbuk grupu koju smo postavili povodom 4. Svetskog dana kulture u Srbiji, grupu koja je postala trajna, pa ga prenosimo na portal, a fb grupu možete da pratite na linku:

https://www.facebook.com/groups/671864496960688/

~ . ~

Medijska pažnja i pratnja: Novi Radio Sombor

Objavljeno u Prva vest
ponedeljak, 10 februar 2020 18:19

Lovagok „anyja”

* A kulisszák mögött: Csáky Sörös Piroska, az Egyetemes Kultúra Lovagja (Magyar Szó)

 Felcsendül a vastaps, lezúdulnak a nehéz bordó függönyök, és mindenki elégedetten tér haza. Az igazi kincsek viszont ott maradnak a kulisszák mögötti félhomályban. Lapulnak, megkönnyebbülten sóhajtanak, majd önvizsgálatot tartva mérlegelik, mennyit adtak. Ilyen kincse Vajdaságnak Csáky Sörös Piroska is, akit nemrégiben az Egyetemes Kultúra Lovagjává avattak Budapesten. A nemzetközi kulturális együttműködésért, valamint két vagy több nemzet kultúrájának együttes ápolásért járó cím mellett a Falvak Kulturájáért Alapítvány alapító lovag jogosítvánnyal is felruházta a 82 éves nyugalmazott egyetemi tanárt.

– Sokszor mondták már, hogy nyugodtan letagadhatnék pár évet, de én nem akarom meghazudtolni a koromat. Mindig is fiatalokkal dolgoztam, velük lépést kellett tartani, így egyszerűen nem volt időm megöregedni. Tanárként az óráimat is családias hangulatban tartottam, de a tantermen kívül is ápoltam a kapcsolataimat a tanítványaimmal. Akár családalapításról, akár nevelésről volt szó, ha tudtam, segítettem. Amolyan anyaszerepet töltöttem be a diákjaim életében. Éppen ezért voltam a Magyar Kultúra Napja Gálán is nagyon büszke: négy „gyermekem” is ott állt körülöttem. Léphaft Pált és Silling Istvánt lovaggá avatták, Hajvert Ákos Örökség-serleget vett át a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének képviseletében, Sutus Áron viszont a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökeként a bácskai magyarság díszvendégi bemutatkozását vezette Budapesten.

* Említette, hogy az első és az utolsó nemzedékének is volt képviselője az idén a Stefánia palota Honvéd Kulturális Egyesületének színpadán.

– Sutus Áron az utolsó osztályomba járt a Magyar Tanszéken, Léphaft Pál pedig az első nemzedékem tagja volt. Emlékszem, hogy akkoriban a Paliék nem tanárnőztek engem, hanem nevemen szólítottak. Négy órát tartottam nekik egyfolytában, otthonias hangulatban. Megfőztük közösen a kávét, hoztam a kalácsot, vagy pedig vettünk kekszet, aki pedig elkésett, annak kötelező volt üdítőt hoznia. Ez rendszerint a Heinermann Péter volt… Később már akkor is hozta szegény, ha nem késett… – meséli nevetve a tanárnő, aki szívesen emlékszik vissza a jó kis csapatra. – A következő nemzedéknél Silling Istvánt is tanítottam. Ő korábban helyettesített a könyvtárban is, a későbbiek folyamán pedig a munkánk is összekötött bennünket. A Szent Erzsébet kutatásaim során ugyanis sokat jelentett a szakrális néprajzi tapasztalata: 2007-ben és 2008-ban segített nekem az anyagbegyűjtésben és a feldolgozásban is – emeli ki Csáky Sörös Piroska, aki az egyetemi elfoglaltságai mellett számos vajdasági irodalmi eseményen is részt vett. – Hajvert Ákost alsó tagozatos gyerekként ismertem meg az olvasótáborokban. A minősítő bizottság tagjaként akkoriban sok olvasónaplót böngésztem át, Ákosé pedig kitűnt a többiekétől: többet is olvasott a társainál és másként is viszonyult a szövegekhez. Ahogy cseperedett, egyre inkább rászolgált az elismerésre. Egyébként a tanárát, Krekity Olgát is tanítottam.

* A tanárnő az idők folyamán mindenki anyukájává vált itt Vajdaságban…

– Engem gyerekkoromtól kezdve arra tanítottak, hogy dolgozni kell. Elég sokan voltunk a családban, hála Istennek. A nagynéném ugyanis elég korán megözvegyült, két gyerekkel az utcára került, édesanyám pedig befogadta őket. Így a két unokatestvérünk is velünk együtt nőtt fel, mi pedig hárman voltunk édestestvérek. Öten aludtunk egy szobában, de senkit sem zavart. Veszekedtünk is, ki is békültünk egymással, de valahogy mindig összetartottunk. Legkisebbként talán nekem volt a legnehezebb, mert mindig bizonyítanom kellett. A nővérem és a bátyám is nagyon jó diák volt, így később az iskolában sem csorbíthattam a jóhírüket. Lehet, hogy ellenkező esetben nem tanultam volna annyit, de így azt éreztem, bizonyítanom kell a szüleimnek is – bizonygatja továbbra is a kitartóság jelentőségét Csáky Sörös Piroska. – A megpróbáltatásaim a gimnáziumban sem enyhültek, ugyanis kénytelen voltam szerb nyelven végezni. Jó tanulóként sajnáltak a szüleim kivenni az iskolából, viszont az anyagiak nem engedték, hogy másik városba küldjenek továbbtanulni. Így maradt a helyi szerb osztály, ahol meg azt kellett bizonyítanom, hogy magyar létemre ugyannyit tudok, amennyit ők. Az első két osztályt jelessel végeztem, aztán felvergődtem magam kitűnővé, a végén pedig még az érettségi alól is felmentettek. Ezt követően jött a nagy pofon: leutaztam Újvidékre felvételizni. Arra gondoltam, főiskolára iratkozom, hogy minél előbb pénzkeresővé váljak. Képzőművészetre és francia nyelvre szerettem volna iratkozni, de ittlétemkor derült ki, hogy ehhez képességvizsgát kell tennem. Nekem sajnos nem volt elég pénzem arra, hogy újra leutazzak Újvidékre, úgyhogy kénytelen voltam olyan szakot megcélozni, amelyre aznap tudtam vizsgázni. A francia mellett választhattam a szerb vagy a magyar nyelvet. Mivel szerb iskolába jártam, úgy gondoltam, hogy ez jó alkalom arra, hogy belekóstoljak a magyar nyelv és irodalom rejtelmeibe is. Így lettem én magyartanár.

* Mi az, ami a munkája során meghatározta a tanítványaival ápolt kapcsolatát?

– A rettegett B. Szabó tanár úr olyan tanácsot adott nekem, amit egy életre megfogadtam: munkával mindent el lehet érni. Az alapdolgokat, főként a kutatásmódszertan területén, tőle tanultam meg. A szerzett tudást és alaposságot a későbbiek folyamán számtalanszor kamatoztattam. Sokáig könyvtársoként dolgoztam a tanszéken, ahol teljesen más viszonyban voltam a hallgatókkal, mint amilyent mondjuk egy tanóra megkövetel. Itt jöttem rá, hogy mi az, amit könnyen elsajátítanak, és mely dolgokban van szükségük segítségre. Valójában ez is komoly pedagógiai munka, csak vizsgáztatás nélkül. Így nálam a tanítványaimnak mindig sikerélményük volt… – meséli a tanárnő, aki 15 év után cserélte le a könyvtári létrát tanári pulpitusra. – Nagyon sok tapasztalatot szereztem a 45 év alatt, amelyből 30 évet egyetemi tanárként dolgoztam le. Hogyha úton-útfélen rám köszönnek a volt tanítványaim, bizony sokszor keresgélek az emlékeimben. Emberi gyarlóság, hogy a tanár a jó diákokat és a gyöngéket jegyzi meg. A nagyon jó közepesekre pedig, méltatlanul ugyan, de kevésbé emlékszik. De most már rendelkezésünkre állnak a közösségi oldalak, amelyeken újra felfedezhetjük egymást.

* Én viszont már a Petőfi Sándor Magyar Kultúrközpont oszlopos, állandóan szorgoskodó tagjaként ismerem önt.

– 2004-ben kaptam meg az első lovagi címet a Falvak a Kultúráért Alapítványtól, a magyar irodalomért tett szolgálatomért, egy évre rá pedig nyugdíjba vonultam. Kétségbe voltam esve, hogy mit fogok csinálni. Az élet (sajnos) gondoskodott róla, a férjem ugyanis nagyon beteg lett, így négy évig őt ápoltam. 2008-ban egyedül maradtam: gyerekeim külföldön, a rokonság Óbecsén. A baráti köröm biztatására kezdtem el az egyesületbe járni. Nem sokra rá már elnökségi tag lettem, és nyolc évig végeztem azt is. Ott valahogy megtaláltam magam, rájöttem, hogy az egyesület által mennyi mindent lehet tenni a közösségért. Előbb a gyerekekkel foglalkoztam, rendszeresen részt vettem az adventi koszorúk készítésében, a mézeskalácssütéseken és a játszóházakban. Eközben azonban felfigyeltem a sok idős személyre, akik magányosan élnek. Saját elfoglaltságukat a kézimunka-kedvelők, az énekkarosok és más csoportosulások keretein belül keresték, ahogyan én is. Úgy éreztem, hogy inkább rajtuk kell segítenem, társadalmunk ugyanis nem igazán törődik velük. Ebből a felismerésből kiindulva elkezdtem olyan idős személyeket látogatni, akik magányosan éltek. Sokszor elég csak annyi, hogy ajtót nyit az ember rájuk, elbeszélget velük, karácsonykor visz egy szelet kalácsot. Nagyon szeretnek mesélni, és tudnak is. Ilyenkor hagyom, hogy elmondják a történeteiket, elpanaszolják érzéseiket, szebbé téve a napjukat. Lehet, hogy ez is egy fajta karitatív munka, igazából sohasem gondolkodtam a társadalmi besorolásán, ahogy a szívem diktálja, úgy csinálom. A gyerekeim gyakran mondják, hogy vegyek vissza a tempóból, de én nem így érzem. Ha nem csinálhatom tovább a dolgom, akkor én már nem élek. Persze nem fogok már nagy lélegzetvételű könyveket vállalni, de még mindig van egy, amit szeretnék befejezni, és pár ötletem is akad.

* Életművéért két évvel ezelőtt megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismerést is, most viszont az Egyetemes Kultúra Lovagjává avatták.

– Sokat jelentenek ezek az elismerések, ám a munkám gyümölcsének szüretelését az elmúlt évben érhettem meg: a diákjaim ugyanis arattak. Györe Géza valamikor a topolyai könyvtár igazgatója volt, ám a háború szele Magyarországra sodorta, nagy dolog, hogy ott is tudott bizonyítani. A Forum Könyvkiadó Intézet nemrégiben megjelentette A horvát és a szerb irodalom magyar recepciója című nagyszabású művét, amelyet Bazsalikom-díjjal tüntették ki. Heinermann Péter itthon állta/állja a sarat, az újvidéki Szerb Matica Könyvtárának hungarológus munkatársa. Ő a vajdasági magyar irodalomtörténeti, művelődéstörténeti, bibliográfiai és sajtótörténeti kutató-munkásságáért megkapta a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat. Ezek mind a szakma kimagasló elismerései, én pedig büszkélkedek. Úgy könyvelem el, hogy mindezen sikerekhez nekem is volt valami közöm. A Magyar Kultúra Napja Gálán kiosztott elismerések pedig megkoronázták mindezt. Számomra már ez is fennköltté tette az ünnepélyt, arra nem is számítottam, hogy én is ott állhatok köztük. Az egyetemes lovagi címet a határon túli könyvtárosokkal való együttműködésem és a szerb–magyar szótáron végzett munkám miatt kaptam meg, illetve a régióban végzett kapcsolattartó szerepem miatt. Annak idején ugyanis sok előadást tartottam szerb nyelven is, Zágrábban, Szarajevóban és Ljubljanában is rendszeresen vendégeskedtem.

* Több eseményen is találkoztam a tanárnővel, és rendszerint büszkén viseli a lovagok öltözékét, ismertető jegyeit. Ezt azért nem lehet levetkőzni: mit jelent lovagnak lenni?

– Nem is akarom levetkezni, hisz e cím mögött egy élet munkája van. Persze, nem az elismerésért teszi az ember azt, amit csinál: azért dolgoztam az egyetemen is annyit, és most az egyesületben is, mert úgy éreztem, hogy van mit adnom a közösségnek, és ehhez erőm is adatott. Bár sokszor nem látszik, mégis rengeteg befektetést igényel a társadalmi munka. A kulisszák mögött igencsak oda kell tennie magát az embernek ahhoz, hogy külsőleg észrevehető és érdemleges tettek valósuljanak meg. Igényesnek kell maradnunk önmagunkkal és a közösséggel szemben is.

Tóth D. Lívia

Objavljeno u A nap hírei

* Grad Sombor raspisao je Javni konkurs za finansiranje i sufinansiranje programa, projekata i manifestacija u kulturi za 2020. godinu

Za oblasti amaterskog kulturnog stvaralaštva, izvornog narodnog stvaralaštva i očuvanja nematerijalnog kulturnog stvaralaštva; književnosti; muzike; likovne i vizuelne umetnosti i kinematografije iz Budžeta grada Sombora izdvojena su sredstva u ukupnom iznosu od 10.000.000,00 dinara.

Uslove koje predlagač treba da ispuni, način prijave i kriterijume za izbor projekta možete da pogledate ovde.

Zainteresovani prijavu mogu da predaju do 14. februara.

Poslovi informisanja i odnosa sa javnošću

Medijska pratnja: Novi Radio Sombor

Objavljeno u Prva vest

Megjelentek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2020. évi külhoni támogatásaira vonatkozó pályázati kiírásai. Január 13-án Szabadkán A magyar kultúráért és oktatásért 2020 elnevezésű pályázattal kapcsolatosan tartottak nyílt napot a pályázni szándékozóknak. Az érdeklődők értesülhettek a valamelyest módosult pályázati feltételekről, és választ kaptak kérdéseikre, dilemmáikra. A központi pályázatra január 31-ig lehet beadni a pályázatokat (A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, Budapest), a regionálisra 27-ig (Szekeres László Alapítvány, Szabadka). Bővebben a https://bgazrt.hu honlapon lehet tájékozódni, illetve a www.szla.org.rs oldalon.

Az esemény után Fejsztámer Róbert, a Szekeres László Alapítvány kuratóriumának elnöke nyilatkozott rádiónknak.

Nagy öröm számunkar, hogy Magyarország Kormánya két és félszeresére emelete a támogatás összegét, ami azt jelenti, hogy az eddigi 80 millió forint helyett 200 millió forintot tudunk szétosztani pályázati formában. Arra biztatnák minden civil szervezetet, akik pályázással szeretnék működésüket megtámogatni, akik a Szekeres László Alapítványhoz szeretnének pályázni, azokat is akik már pályáztak, de azokat is akik új civil szervezetként szeretnének pályázni, hogy mindenféleképpen a pályázati kiírást részletesen olvassák el és kommunikáljanak a központi irodával itt Szabadkán: akár személyese, akár telefonon, akát ímélen keresztül. Attól függetlenül, hogy az összeget megemelték, ez a jó hír, a rosszhír pedig az, hogy nagyon sok változás is van a pályázati kiírás tekintetében, így mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy ne rutinból, ne automatikusan pályázzon, hanem valóban figyelmesen kísérje le a pályázati kiírást és bármilyen problémája van, bármilyen kérdése van, akkor január végéig, hiszen január 27. lehet beadni a pályázatokat, lépjen kapcsolatba a szabadkai irodával, hogy ne a tehnikai hibákon csússzanak el azok a pályázatok, amelyek legtöbb esteben az egészévi támogatást, az egészévi működését meghatározzák az egy-egy civil szervezetnek.

https://bgazrt.hu/kulhoni-tamogatasok-2020/

Az Új Zombori Rádió szerkesztősége

Objavljeno u A nap hírei
Strana 1 od 5

Kontakt

Venac Stepe Stepanovića 9
Sombor 25000
e-mail: office@noviradiosombor.com
Tel: +381-25-442-442
Mob: +381-65-8-675-445
http://noviradiosombor.com

Linkovi

POSTANITE SARADNICI

Svi koji želite, možete da postanete saradnici Novog Radio Sombora, bilo gde da živite i boravite.

Javite se na e-mail: office@noviradiosombor.com
Telefon: +381-65-8-675-445

Top
We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…