Írók a könyvtárban

* Két meghívást is kaptam párhuzamosan, az egyik a Magyar Polgári Kaszinóba szól, ahol egy szerb ajkú szerző, szerb nyelven megjelentetett kötetét mutatják be a közönségnek, a másik pedig a Bielitzky Károly Városi Könyvtárba invitál, egy magyar nyelven folyó promócióra. Úgy tűnik, mintha eltolódtak volna a pólusok, a hangsúlyok

Amióta a Kaszinó magyar állami támogatásból teljesen megújult, megszépült, a város egyik legreprezentatívabb helyévé vált, számos civil szervezet tart dísztermében közgyűlést, tanácskozást, képzést, otthont ad német, horvát, bunyevác, szerb gyermekszínjátszók bemutatkozásának, sokác programoknak, multietnikus kulturális rendezvényeknek, miközben alapfeladatának, a helyi – értsd: nyugat-bácskai magyar közönség igényei kiszolgálásának is becsülettel eleget tesz. És ez így van rendjén. Évekig az a vélemény járta, hogy a zombori magyarság bezárkózott, gettósította magát, és be kell vallani, volt is ebben az állításban valami igazság. Most pedig, elég csak látni, mi minden zajlik a Kaszinóban, kiviláglik, hogy már szó se

A másik intézménynek, a Városi Könyvtárnak se volt makulátlan híre. Az önkormányzat által a közszolgálatban levezényelt leépítési cunami során innét rúgták ki a legtöbb alkalmazottat, érdekes módon a falun dolgozókat, köztük az összes magyart. Majd egy idő után a városban dolgozó, egyetlen magyar könyvtáros is fölmondást kapott.

Fél évtizeddel ezelőtt ugyanez az intézmény önzetlenül átvállalta a Dunatáji Herceg János Napok megrendezését, a Herceg János Irodalmi Díj alapítói jogait, és azóta szakszerűen végzi az e körüli feladatokat. S immár ezenkívül is helyt ad magyar nyelvű irodalmi esteknek. Mintha a korábbiaktól eltérő hangsúlyok érvényesülnének a két intézményben, mintha most vezekelnének korábbi önfejűségükért.

Végül még valami: a Herceg-díj legutóbbi átadását követően hangzott el, az írók műveinek a könyvtárban a helyük, miként az íróknak és a könyvbemutatóknak egyaránt. A magyaroknak is, hiszen a könyvtár az övéké is.

Erről jut eszembe, in bibliothecis loguuntur defunctorum immortales animae. Ifj. Plinius e mondatában azt állította, hogy a könyvtárakban a halottak halhatatlan lelke szólal meg. Szerencsére elmúlott az az idő, amikor az irodalomtörténet-írás és -tanítás úgy tartotta, hogy író csak halott ember lehet, lezárt életművel. Elmozdultak a pólusok, a könyvtárak kinyíltak az élő írók előtt. Ott a helyük, ott kell találkozniuk az olvasókkal. Aztán meg, hogy kiből válik halhatatlan, majd az Idő eldönti, de ez már nem ránk tartozik.

Fekete J. József (Magyar Szó)

Projekat „Novosti dana: Svi jezici jedno blago – multikulturalni Novi Radio Sombor“ sufinansira se iz budžeta grada Sombora. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.

Pročitano 778 puta

Kontakt

Venac Stepe Stepanovića 9 (kancelarija) Ivana Kosančića 19 (redakcija, sedište) 25000 Sombor, Srbija

e-mail:

office@noviradiosombor.com

Telefon: +381-25-510-16-41
Mobilni: +381-65-8-675-445

Portal:

http://noviradiosombor.com

Internet radio: Novi Radio Sombor

http://www.omiljeniradio.com/index.php/radio-uzivo-online-srbija/1130-novi-radio-sombor-uzivo-online.html 

POSTANITE SARADNICI

Svi koji želite, možete da postanete saradnici Novog Radio Sombora, bilo gde da živite i boravite.

Izaberite oblast, pošaljite vest, informaciju, fotografije.

Dobrodošli saradnici u marketingu i oglašavanju!

Javite se na e-mail:

office@noviradiosombor.com

Telefon: +381-65-8-675-445

Top
We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…