Augusztus 20-án Szent István napi ünnepséget tartottak Zomborban

* Ez a magyar nemzeti közösség legnagyobb nemzeti ünnepe

A Szent István templomban megtartott ünnepségen, az új kenyér megszentelése után, amelyen részt vett Ljiljana Tica zombori alpolgármester és Jankovics Szilard, a Nemzeti Kisebbségekért és Vallási Közösségekkel való Együttműködés Városi Tanácsának tagja, is részt vett abban a menetben, amely a Megye-ház épülete felé tartott fúvószenekar kíséretében.

A résztvevőket Péter István köszöntötte a Nyugat - Bácskai Közigazgatási Kerület "Dunataj" Fejlesztéséért Egyesület elnöke, majd a program kultúrműsorral folytatódott.

A zomboriaknak lehetőségük volt megtekinteni az ünnepi felvonulást az I. Péter Király utcában zenével és hagyományos néptánccal vonultak egészen a Szent György térig, ahol a résztvevők és a jelenlévők közösen csárdástt táncolhattak és új kenyeret szétosztásában is részt vehettek.

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap. Amellett, hogy Szent István király napja, a keresztény magyar államalapításra is emlékezünk ilyenkor.

-------------
Pokrajinski sekretarijat za kulturu, javno informisanje i odnose s verskim zajednicama je sufinansirao projekat "Svi jezici - jedno blago" aplikanta Udruženja "Podium" putem medija Novog Radio Sombora na Konkursu za sufinansiranje projekata proizvodnje medijskih sadržaja iz oblasti javnog informisanja za 2021. godinu. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove Pokrajinskog sekretarijata za kulturu, javno informisanje i odnose s verskim zajednicama, koji je dodelio sredstva. 
 
Medijska pažnja i pratnja: Novi Radio Sombor
(Sva autorska prava eventualnog daljeg objavljivanja ove rubrike i njenog celovitog sadržaja postavljeno na portalu Novog Radio Sombora bez upita i dozvole bilo koje strane ili pojedinca zaštićena i zadržana svim relevantnim pravnim mehanizmima!)
A médiatámogató és tudósítást az Új Zombori Rádió készítette.
(Minden szerzői jog az Új Zombori Rádió tulajdona)
Pročitano 101 puta
Više iz ove kategorije « Könyvadomány

Kontakt

Venac Stepe Stepanovića 9 (kancelarija) Ivana Kosančića 19 (redakcija, sedište) 25000 Sombor, Srbija

e-mail:

office@noviradiosombor.com

Telefon: +381-25-510-16-41
Mobilni: +381-65-8-675-445

Portal:

http://noviradiosombor.com

Internet radio: Novi Radio Sombor

http://www.omiljeniradio.com/index.php/radio-uzivo-online-srbija/1130-novi-radio-sombor-uzivo-online.html 

POSTANITE SARADNICI

Svi koji želite, možete da postanete saradnici Novog Radio Sombora, bilo gde da živite i boravite.

Izaberite oblast, pošaljite vest, informaciju, fotografije.

Dobrodošli saradnici u marketingu i oglašavanju!

Javite se na e-mail:

office@noviradiosombor.com

Telefon: +381-65-8-675-445

Top
We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…